Eddigi utazásunk során az egyik legnagyobb élményem, hogy a heveny rajongással fogadott hángül írással találkozom minden utcasarkon. Amikor ezeket a szövegeket elolvasva ismert angol kifejezések fonetikus átírására bukkanok, az meg külön öröm. Az ugyanis, hogy már cirka ötven éve állomásozik itt amerikai hadtest, ennyit tudott pusztán elérni a helyi kultúrában. Angol szavak helyi átírását, eszméletlen fonetikával. Ezt pedig megfejelik azzal, hogy a helyiek nem tudnak angolul, maximum annyira, hogy a saját hangészletükkel, a koreai kiejtés szabályait alkalmazva tudnak néhány szót. Már Szöulban meglepően komoly nyelvi akadályaink voltak, még a fiatalokkal is.
Az idősebbeknél nem is számítottam már másra, így amikor a halpiacon meg kellett tudakolni, hogy a 63buliding hogy közelíthető meg, a parkolóban dohányzó alaktól már eleve koreaiul kérdeztem, szerencsére egy "Jugszámbildingüró attakke gannagájá hejó"-ra (육삼빌딩으로 어떻게 건너가야 해요) még futotta, és meg is kaptuk a választ, hogy "Garasza mullájó, teksi, teksi", vagyis, hogy gyalog nem lehet, taxi, taxi. Aztán persze amikor a metróban már hasonló alapon az első emberhez odafordultam, hogy silrehámnidá, arra azt a választ kaptam, hogy "Sorry, we're Chineese. Speak English", akkor kicsit meglepődtem, de legalább a szükséges segítséget megkaptuk.
Aztán Gangneungban tovább eszkalálódott a helyzet, itt már senki sem beszél semennyire sem angolul, az autókölcsönző iroda kivételével, de ott sem értették, hogy mi a rossebet akarok nekik elmondani, míg fel nem hívtak egy "angolul beszélő kollegát", akivel szintén öröm volt kommunikálni, de legalább megértette, hogy mit akarunk.
A legjobb, hogy a helyieket ez a dolog nem zavarja, csak mondják a magukét koreaiul, és csodálkoznak, hogy nem értjük. Amikor meg én megszólalok valami egyszerű tőmondantban, mivel sosem tanultak nyelvet, nem tudják megállapítani, mi az, amit megérthetek, mi az, amit nem. Szóval a legtöbb esetben annyira megyek itt bármivel, mintha singafilor nyelven próbálkoznék.
Viszont mindenki amerikainak néz minket (Migugszárám!), és meglepődnek, amikor utánuk kiabálok, hogy "Migúgszárámi ániejó!". Szóval érdekes dolog ez.
Folytatása következik még!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése