2013. június 13., csütörtök

Hogyan ne másszunk hegyet?

(képek feltöltése majd később!)

A keddi nap reggelén megkezdődött gangneungi kiruccanásunk első komolyabb vállalkozása. Az Odaesan Nemzeti park (오대산국립공원) felé vettük utunkat, ahol a rendelkezésre álló hivatalos honlapok alapján egy kellemes hegyi túrára számítottunk, szép helyeken. Nos, ez az utolsó pont állta meg egyedül a helyét. A GPS-en megjelölt parkolóban csak az árakat láttuk kiírva, bódé, automata sehol. Fél óra alatt derítettük ki, hogy ez a parkoló valami kemping helyhez tartozik, és csak akkor kell fizetni, ha éjszakára maradunk.



Persze azt is sokáig tartott feltérképezni, hogy merre van a túraútvonal, és hát volt közelebb parkoló, hát odakocsikáztunk.
Amikor elindultunk, meleg volt, némi aprószemű esőzéssel fűszerezve. Nekifeszültünk, és kb.délben elindultunk a túraútvonalon. Azért csak ilyen későn, mert a teljes délelőtt elment azzal, hogy bevásároljunk egy számunkra teljesen ismeretlen e-mart nevű boltban, ahol első körben még az élelmiszer részleget sem találtuk meg.
A túra eleje lazán indult, gyönyörű helyeken, patak mentén, vízesések és buddhista templom közelében haladtunk el. Szimpatikus volt, hogy szembe folyton idősebbnél idősebb, nyugdíjas (korú, Koreában nincs nyugdíj) emberek jönnek szembe, sokan még köszöntek is (- Ánjanghászejó - Ánjanghászejó - Ánjanghi gászejó; na meg néha egy - Singafilor!). Mindig rácsodálkoztunk, hogy milyen jól karban vannak itt az emberek.




Aztán ahogy haladtunk előre, egyre fogyatkoztak a nagy csoportok, és inkább kis létszámúak váltották fel őket, továbbra is mosolyogva. Egyikük még közös képet is kért a feleségéről a négy amerikaival (ezek nem tudják, hogy van másféle fehér ember is?).
Aztán ahogy mentünk feljebb és feljebb, észrevettük, hogy jó, hogy sok a fotózás, de nem haladunk, szóval elkezdtük szaporázni a lépteinket, ami hegymenetben igencsak fárasztó dolog. Aztán racionalizáltuk, hogy a folyadékkészleteink kimondottan végesek, akárcsak a sötétedésig hátralevő idő. Az történt, hogy bár a bevásárlással rengeteg időt elpocsékoltunk, a víz nagyrésze a csomagtartóban maradt. Mindegy, megegyeztünk, hogy félúton már túl vagyunk (9 km volt az út a csúcsig, és kb. 6,5-nél tartottunk), úgyhogy nem adjuk fel, ha sikerül haladni, meglesz az könnyedén. Mentünk, lihegtünk, hol sziklákon, hol lépcsőkön haladva (ki a franc hordta fel a lépcsőket ilyen helyekre? hogy rakták ezeket itt össze?!). A legutolsó emberek, akikkel találkoztunk, megkérdezték, hova megyünk, és azt mondtuk, hogy a csúcsra, csak mosolyogva annyit mondtak: "Tough". Nem hittünk nekik.



Amikor a GPS szerint már csak 1,3 km-re voltunk a Noinbong (노인봉) csúcstól, akkor eldöntöttük, hogy utolsó alaptábor, eszünk két szelet lekváros kenyeret, és már nem pihenünk többet. Ekkor kb. 850 méteres magasságon jártunk. Ekkor még nem tudtuk, hogy a csúcs magassága 1338 méter, és nem rendelkeztünk előzetesen semmilyen keresztmetszeti ábrával a terepet illetőleg. Még fél órát haladtunk, másztunk, lihegtünk, erőnlét alapján alaposan szétszóródva a hegyen. A legelől haladó kollega lekiáltott: szerintem már csak 900 méter, én visszakiabáltam, szerintem van az ezer is. Aztán tíz perc mászás után megnéztük a GPS-t, és még 1100 méteres távolságot írt. A tengerszint feletti magasságunk viszont már meghaladta az 1100-at, az idő pedig egyre csak fogyott, ezért az expedíció megszakítása mellett kellett döntenünk. Bevártuk egymást, készítettünk egy fotót és egy videót (kattintásra megnyílik) a csapatról a legmagasabb meghódított ponton, és elindultunk visszafele.



Meglepő, de van olyan ember, aki a mindenféle ismeretlen tengeri herkentyűből ismeretlen módon elkészített ételeket gond nélkül fogyasztja, ellenben tiltakozik a csirkeszárny ellen.


A visszafele vezető út sem volt viszontagságoktól mentes: a meredek ösvényen lefele haladni is csak mérsékelt tempóban lehetett, az eső egyre jobban szitált, a kövek csúszósak, a talaj sáros volt, a víz pedig gyakorlatilag elfogyott. Nem ragozom tovább, siettünk, ahogy bírtunk, végül senki nem törte bokáját, bár egy patakba esés volt, és sárosan, porosan, meggyötörten, de még éppenhogy a sötétedés pillanata előtt elértük a buddhista szentélyt, ahol a szentelt vizet megdézsmálva, és abból erőt merítve jutottunk el a parkolóba, hogy gyakorlatilag az éj leple alatt - fél kilenc körül - visszaautózzunk a szálláshoz, ahol lezuhanyoztunk, és megjutalmaztuk megunkat egy drága, puccosnak tűnő, de annál gyengébb szolgáltatást nyújtó étteremben. De legalább sok, és finoman elkészített csirkehúst ettünk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése