2013. június 9., vasárnap

hétvége - szombat

A hétvégén szöuli nevezetességeket látogattunk meg. A szombatot Gyeongbokgung császári palota előtti tér alatt lévő, Sejong király tiszteletére berendezett kiállítással kezdtük. Sejong király a XV. században uralkodott, nevéhez kapcsolnak több tudományos eredményt és újítást, ilyen például a koreai abc, a Hangul (한굴) kifjlesztése és bevezetése. Az ábécét többé-kevésbé jómagam is elsajátítottam Tarsoly segítségével, aki fél éve tanulja a nyelvet.
A kiállítás területére egy Sejongot ábrázoló szobor talapzatából nyíló ajtón keresztül is be lehet jutni.


Ezt követően bejártuk a Gyeongbokgung palota területét.





Egy középkori koreai hadászatot, valamint a nemesi származásúak életvitelét bemutató múzeumlátogatás után a Jogyesa buddhista templomot vettük célba.


Nagy szerencsénkre éppen ima közben érkeztünk, aminek egy részét sikerült videóra rögzíteni.

Az este további részében ettünk, ittunk és lófráltunk a városban.





Időközben elmúlt éjfél, és reggel Gangneugba indulunk, ezért a vasárnapi programot egy későbbi időpontban fogom rögzíteni. 안녕!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése