A buszpályaudvaron eltartott egy ideig, amíg megvettük a jegyeket és megtaláltunk a buszt, ugyanis egyrészt semmi nem volt kiírva latin betűkkel, másrészt egy kínai leányzó volt az első angolul tudó, akivel találkoztunk. Ennek köszönhetően szűk 1 perccel késtük le a járatot, de szerencsére nem kellett sokat várni a következőig.
A busz nagyon kényelmes volt, a utat gyakorlatilag végigaludtam.
Tarsoly elintézte, hogy Gangneungban legyen bérelt autónk. Erre kicsit várni kellett, mert a kölcsönzősöknek jó fél órát kellett telefonálniuk, mire találtak egy angolul beszélő embert, aki megerősítette, hogy mi már kifizettük az autót online in edvensz. Az autó egy jó kiállású fehér Hyundai Avante, automata váltóval, klímával, angolul beszélő (!) GPS-szel és egyéb kutyafülével felszerelt csoda.
A kölcsönzős fickó utolsó instrukciót, miszerint "szkrecsi-szkrecsi no problem, biiig demidzs, nát gud", szívünkbe zárva indultunk útnak.
A szállást hamar megtaláltuk, rövid pakolászás után expeditíven húztuk a belünket a strandra.
Homokos tengerpart, szánsájn, bícs. Kellemetlenül hideget sejtetően kevesen (értsd: két fehér bőrű turista) fürödtek, de mi úgy éreztük, hogy kemény (ejts: kemeni) legények vagyunk, ezért megmártóztunk a Japán-tenger nem is annyira hideg vizében. Ezen némileg felbátorodtak a helyi srácok, de csak annyira, hogy a hevesen ellenkező lyányokat ruhástul bedobják.
A közben hirtelen egy tó!
A parti éttermek arcátlan drágasága jobb belátásra térített minket, a szállás közelében vacsoráztunk. Asztalba épített sütőlapon készített malacot ettünk kimchivel és egyéb zöldségekkel. A felszolgáló hölgy szemében nagyon balféknek tűnhettünk, mert rendszeresen odajött az asztalunkhoz megforgatni a húst nekünk, barbár fehéreknek, amit kisvártatva nehezményezni kezdtünk.
Fics kezébe vette az irányítással együtt a húsforgató célszerszámot, minek hatására a hölgy egy másik alkalmatossággal felszerelkezve folytatta korábbi tevékenységét. Az étel egyébként nagyon kiadós volt, mindnyájunknak jólesett. Kovinak is :)
A szállásra visszatérve konstatáltuk, hogy nincs wifi, ellenben volt egy remek asztali gép windows xp-vel és internet-hozzáféréssel!
Ez némileg hátráltatja a blogolást, de igyekszünk megoldani a problémát.









Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése